Kutya a családban ‍‍‍

A kutya-nevelés legfontosabb kulcsa: a türelem.
Ha kölyökként kerül oda, akkor azért, mert számtalan új dolgot kell elsajátítania egy számára merőben új környezetben. Ha pedig felnőttként, akkor pedig azért, mivel egyrészt szintén egy új világba csöppen, másrészt ez tetézve van azokkal a megtapasztalásokkal, miket korábbi életéből magával hoz.

És, ha ez még nem lenne elég: ahogy mi emberek is mind egyediek vagyunk, úgy a kutyusok is. Még az egy alomból származó, azonos neveltetésben részesülő egyedek is más ritmusban fognak tanulni. Ráadásul az is benne van a pakliban, hogy ugyanaz a tanítási módszer nem azonosan lesz hatékony náluk.
Ha csak ezeket vesszük alapul már érezhető, hogy türelemre lesz szükségünk önmagunkkal szemben is – hiszen nem biztos, hogy az első megoldások lesznek végül a legjobbak. És türelemre lesz szükségünk az ebzettel is, hogy időt adjunk neki, hogy a saját ritmusában, a saját módján dolgozza fel az információkat és aztán előálljon a saját megoldásával.
Vegyük csak mondjuk az egyszerű lábhoz beültetést. Lesz kutyus, akinek a csehes módszer fog bejönni és egyből lábhoz perdül. Másoknál a megkerülés fog beválni. És ezt nekünk, a gazdinak a feladata, hogy kitaláljuk, hogy melyik komfortosabb a kutyusnak. Persze, ha meghatározott sport vagy munka-célra vettük magunkhoz az ebet, akkor előfordulhat, hogy mindenképpen egy megadott módon kell bizonyos feladatot végrehajtania, akár fekszik neki, akár nem. Na, ilyen esetben pedig azért lesz szükség türelemre, hogy ha nehezebben megy neki a végrehajtás vagy a tűpontos kivitelezés, akkor bizony úgy és addig kell gyakorolni, amíg a legjobbat ki nem hozzuk belőle.

Higgyétek el, a kutyák pontosan tudják, érzik, amikor elégedetlenek vagyunk velük. És ők próbálnak a maguk módján maximálisan megfelelni a mi elvárásainknak. A rendelkezésükre álló eszközkészletből - abból, amit korábban megmutattunk, megtanítottunk nekik – a tőlük telhető, lehető legjobban igyekeznek a feladatot végrehajtani. De előfordulhat, - főleg kezdő gazdiként - hogy mi ember-fejjel gondolkodunk, amit ők esetleg nem értenek meg. Ha pedig még be is stresszel azon, hogy érzi, hogy valamit várunk tőle, de nem tudja teljesíteni, akkor csak feszült lesz és még többet fog hibázni. Ha pedig ettől mi is csak stresszesebbek leszünk, akkor olyan spirálba csavarodunk, amiből nehéz kimászni.
Nekem ez volt az egyik, amit a legnehezebben tanultam meg kezelni a személykeresésben. Marcipán Vizslám kiemelkedően tehetséges, viszont hajlamos elbohóckodni a feladatot. Ő persze pontosan tudja, hogy merre ment a keresett személy, viszont az úton minden valaha arra járt macska, cickány és bármi fontosabb, mint hogy haladjon és megtalálja, akit keresünk. Mert pontosan tudja, hogy meg fogja találni. Viszont, ha én ettől türelmetlen leszek, akkor elkezd stresszelni, kapkodni és akkor bizony már előfordul, hogy hibázik és tévútra visz. Ha viszont eltekintek a bohóckodásától és szeretettel, de határozottan irányítom, akkor mindig megtalálja, akit kell, bárhova bújjon is.

Ehhez persze a türelem mellett arra is nagy szükség van, hogy ismerjük a kutyánkat. Ami szintén az együtt töltött idővel és a közös tanulással, aktivitásokkal fog kialakulni.
Egyszer pedig eljön az a kor, amikor már fokozott türelemre van szükségük, hiszen ahogy öregszenek az ő kognitív és fizikai képességeik is hanyatlanak, lassabban dolgozzák fel az információt, lassabban is oldanak meg már mindent.
Egy dolog nem változik azonban sohasem, a ragaszkodásuk, odaadásuk, feltétel nélküli szeretetük a gazda iránt.